Erwin Johannes Eugen Rommel

(1891. november 15. – 1944. október 14.)

német altábornagy

1891 november 15-én született egy Heidenheim an der Brentzben. Apja tanár, anyja Würtenberg kormányzójának a lánya volt. Rommel már serdülő korában is katona szeretett volna lenni. 1910-ben belépett a német hadseregbe, a 124. gyalogezredben szolgált segédtisztként. Parancsnoka felfedezte rátermettségét, ezért tiszti iskolába küldte. Az I. világháború elején már egy rohamcsapat tisztje volt, az első vonalban szolgált. 1914 szeptemberében, miután elfogyott a lőszere, puszta bajonettel támadt 3 francia katonára, a kézitusában megsérült, kórházba került, majd hősi cselekedetét a német Vaskereszttel jutalmazták. 1915 elején visszatért a frontra, ahonnan az év végén keletre helyezték. 1916-ban megmérettette magát a románok ellen, majd a győzelem után Olaszországba Caporettóba helyezték át, ahol kiérdemelte az akkor létező legmagasabb német katonai kitüntetést, a Pour le Mérite-t.

A háború után is a kevés továbbszolgáló katona között maradt, Drezdában, majd 1929-től Stuttgartban szolgált. Eközben könyvet írt, Gyalogság előre címmel. 1933-ban, a nácik hatalomra jutásából csak előnyei származtak. A Potsdami Akadémián már vezérezredesi rangban szolgált. 1939-ben a lengyel hadjárat során Hitler személyes testőrségének parancsnoka lett. A Führer olyannyira meg volt elégedve szolgálataival, hogy felajánlotta neki, szolgálhat bármely alakulat élén. Rommel a gyalogos tiszt, meglepő módon 7. páncélos hadosztályt választotta, ezen alakulat parancsnoka lett a franciaországi hadjárat idején. Hadosztályával sikert-sikerre halmozott, az alakulatot jellemzően Szellemhadosztálynak nevezték a franciák. A 7. páncélos hadosztály eredményei:

• napi 50-60 km előrenyomulás (volt olyan nap, hogy 160 km-t!)
• több száz kilőtt ellenséges páncélos
• 97 000 hadifogoly

1941 februárjában kinevezték a Deutsches Afrika Korps élére, amely alakulattal egymás után érte el sikereit, felrázta az unott, harcolni nem kívánó olasz sereget, majd sikerei megkoronázásaként  visszafoglalta Tobrukot. A tábornagy 1942 őszén elutazott Németországba pihenni (súlyosan megbetegedett a trópusi éghajlaton), ezt használta ki a brit 8-adik Hadsereg új parancsnoka Bernard Law Montgomery, aki 1942 októberében támadást indított El-Alameinnél, és legyőzte a paransnoka nélküli gyenge Afrikakorpsot (Rommel helyettese Stumme a brit ágyúzás után az első napon elhunyt). Rommel visszaérkezése sem segített, a bajt még fokozta, hogy Hitler őrült parancsai miatt a Sivatagi Róka többször megingott és ez a brit-amerikai csapatok malmára hajtotta a vizet. A „tengely” seregei 1943. május 13-án megadták magukat, a parancsnok ekkor Jürgen von Arnim volt.

Rommel már Európában tartózkodott. Egy rövid ideig Olaszországban és Görögországban szolgált, majd Franciaországban a B-hadseregcsoport élére került. A normandiai partraszállásnál nem tartózkodott a helyszínen(feleségénél járt annak születésnapja alkalmából Németországban), így a német csapatok is késve reagáltak. Rommel ismét későn érkezett vissza, a partraszálló erők áttörték a partszakaszon felállított német védrendszert.

Nem sokkal ezután súlyos sérülést szenvedett és kórházba került. S bár nem vett részt tevőlegesen a Hitler-ellenes összeesküvésben, a Gestapo emberei mégis rátaláltak, és öngyilkosságra kényszerítették. Az ulmi kórházi ágyon a saját maga által beadott méregtől halt meg 1944 október 14-én. Halálát nemzeti gyász övezte. Halála után kiadták emlékiratait, fia Manfred pedig a háború után Stuttgart város polgármestere lett.

Amennyiben cikkünkben olyan adatot talál el, amely sérti egyes népcsoportok, személyek érdekeit bátran küldjön e-mailt a [email protected] címre. Itt kívánjuk leszögezni, hogy nem értünk egyet semmilyen szélsőséges eszmével. Korabeli fotóinkkel, rajzainkkal az ISMERETTERJESZTÉS a célunk.

Köszönjük!