Iljusin Il-2 (hosszabb cikk)

HSH 2006.11.03. 17:54

Az Il-2-es csodagép,olvassátok el.

Az IL-2 története újabb adatok alapján

Még sokan emlékeznek a géptipus háború alatti és utáni dicsőitésére. Ez volt a sztálini "sólymok" legnagyobb számban gyártott gépe, az egyedülálló "fekete halál", melytől a német repülők annyira rettegtek. A német harckocsik - a propaganda szerint azonnal elbújtak, ha az IL-2 árnyékát meglátták.

Újabb orosz források már bevallják, hogy ha a gép okozott is jelentős károkat a németeknek, sokkal több veszteséget hozott a szovjet légierőknek. Több mint 65 000 szovjet pilóta és fedélzeti lövész halt meg ezzel a géptipussal 1642 és 1945 között. Mint ismeretes, a gép eleinte (1941-42- ben) egyszemélyes volt, hátulról nem védte fegyver a pilótát, csak egy viszonylag vékony páncéllemez, igy könnyen áldozatul esett a hátulról támadó német vadászoknak. Később, 1943- tól a pilóta mögé, a törzsbe, egy nem páncélozott kabinba telepitették a szerencsétlen fedélzeti lövészt, akit nem védett a kettejük között levő elválasztó páncéllemez. Ez a lövész védte is a pilótát, amig élt. Mivel a lőállása nem volt páncélozva, a német vadászok gépágyúval igen gyorsan kilőtték.

A kimutatások szerint egy IL-2 pilótája, mielőtt saját maga lezuhant volna, átlagosan 7 fedélzeti lövészt "fogyasztott el". Ha meggondoljuk, hogy többnyire már 10 harci bevetés elégséges volt egy IL-2 pilótájának arra, hogy a Szovjetunió Hőse cimre terjesszék fel, láthatjuk az IL-2 személyzetének tragédiáját.

A tipus fejlesztése és gyártása

A gép kifejlesztése igen kaotikus körülmények között folyt. 1939 végén egy szovjet delegáció járt - Sahurin repülőipari népbiztos vezetésével - Németországban, a Luftwaffe legjobb gépeinek megvásárlása és megismerése céljából. Ez alkalommal 25 darab gépet vettek meg: 5 db. Bf-109E, 1 db. He-100, 2 db. Ju-88A, 2 db. Do-125, 1 db. Fi-156 Storch leszállitása ismert Moszkvában, 1940 júniusáig. A gépeket természetesen fegyverzet nélkül kapták meg a szovjetek.

Ekkor a szovjet repülőipari vezetők elejtették az IL-2- höz sokban hasonló Ju-87B Stuka megvételét."Öreg, lassú gép, minek kellene rá pénzt fecsérelni"- mondták. Igaz, a szovjet légierőnek már volt egy gyorsbombázója (az 1937- ben kifejlesztett, később Szu-2- nek nevezett gép), amely bevonható futóművel rendelkezett, és gyorsabb volt, mint a merev futóműves Ju-87B. Sztálin ezt a programot Ivanovnak nevezte el, és közölte, hogy "ezen egyszerű gépből annyit kell gyártani, ahány Ivanov van a Szovjetunióban."

Ennek ismeretében furcsának tőnik, hogy 1939 decemberében mégis repülhetett az Iljusin-tervezőiroda TsKB-55 jelű prototipusa, 1350 le- s Mikulin AM-35 motorral (a gyártásba adott Szu-2 valójában mégsem volt jó, csak erről szó sem esett. Szerk.). Az agyonpáncélozott gép túl nehéz volt az aránylag gyenge motorhoz, hatótávolsága pedig túl kicsinek bizonyult.

A gépet- a légierő kérésére - igen korán átalakitották egyszemélyesre (ezért volt a korai kabinoknak csapott teteje a pilóta mögött), megtakaritva igy a lövészt védő hátsó páncéllemezt. Helyére benzintankot szereltek, megnövelve a hatótávolságot. A TsKB-57 jelű átalakitott tipus már 1626 le- s AM-38 motort kapott, igy sebessége kissé megnőtt.

A gép sorozatgyártását először BS-2, majd IL-2 néven engedélyezték. Több helyen is akarták gyártani egyszerre, de a szovjet repülőgépgyárak annyira el voltak halmozva megrendelésekkel, hogy végül csak a voronyezsi 18. számú üzemben inditották be az épitését.

Az első 2 gép 1941 márciusában lett készen, áprilisban már 24 darab, májusban 80 db., júniusban 169 db. együléses gép készült el. A gépekkel az egyes hadseregekhez szervezendő vegyes repülőhadosztályok Sturmovik-ezredeit akarták ellátni. Egy ezredben 4 század lett volna, összesen 63 db. IL-2 géppel. A 34 tervezett hadsereghez tehát 2142 db IL-2 -re lett volna szükség, amelyet 1942 tavaszáig a GAZ-18 üzem le is tudott volna gyártani.

A német támadás kezdetekor azonban csak egy IL-2 ezred létezett (s néhány másik ezred kerete). Ezek - más tipusokkal ellentétben - nem szenvedtek nagy veszteségeket a földön a háború első napjaiban. A nagyarányú gyártás lehetővé tette újabb és újabb ezredek megszervezését, annál is inkább, mivel a gép 1942. augusztus 10- től új szervezést léptettek életbe: 1 Sturmovik-ezred=2 század IL-2, mindegyik 10 géppel, egy vadászszázad 10 vadészgéppel, és az ezredtörzsben 3 db IL-2- es gép. Ez 33 db lett volna összesen, de vadászgépekkel egyszerűen nem rendelkeztek. Ezért - már augusztus 20- án - újabb szervezési utasitás született: egy Sturmovik-ezred (2 század) 2x9 IL-2- est kapjon, az ezredtörzs pedig 2 db- ot, összesen 20 darab. Természetesen a veszteségek ismét csak emelkedtek.

1941 őszén a nem túl jól szereplő Szu-2- esekből be 4-4 gépet a Sturmovik-ezredekbe vadászgépfeladatra. A gyengén szereplő bombázóból még rosszabbul szereplő vadászgép lett. S az IL-2 veszteségek nem csökkentek.

Sztálin a gyártás emelésében látta az egyetlen kivezető utat. Két újabb gyárat biztak meg az IL-2 gyártásával, a GAZ-1 üzemet, mely Moszkva Hodinka repülőterén volt, és a GAZ-381 üzemet Jaroszlavban. Ez utóbbi gyár csak 27 drab gépet volt képes előállitani 1941 végén.

Magyar katonák egy lezuhant IL-2- es körül, 1944

1941 októberében még rosszabbra fordult a helyzet. Az előretörő német csapatok mind a moszkvai, mind a voronyezsi üzemet fenyegették. Mindkettőt kitelepitették a Volga partjára, Kujbisevbe. Ezzel a lépéssel Sztálin újabb hibát követett el, mivel a német erők képtelenek voltak ezen városokat elérni. A kitelepités nélkül a termelés magas szinten maradt volna 1941-42 telén. Igy viszont Sztálin kénytelen volt 1941 decemberében elküldenihirhedt táviratát a két gyár igazgatójához Kujbisevbe, melyben közölte, hogy az IL-2 - re a "Vörös Hadseregnek annyira szüksége van, mint a levegőre és a kenyérre." Valószinűleg a gyárigazgatókra az utólsó mondat hatott, amelyben Sztálin kijelentette, hogy ez volt az utólsó intése. A gyárak vezetősége megértette: ha nem akarnak rövidesen a gulagra kerülni, emelniük kell a termelést minden áron.

Hogy ez mit jelentett, arról egy korabeli beszámoló ad képet. A "boldog" szovjet munkások a háború alatt két 12 órás műszakot teljesitettek Kujbisevben. Télen, esetenként -30 fokban, tető nélküli gyárban épitették a gépeket, a műszaki feltételeket egyáltalán nem tartották be. Eközben a munkások jó része földbe vájt kunyhóban lakott, s napi 4 szem főtt burgonyát fogysztott. Az üzem dolgozóinak többsége műszaki ismeretekkel nem rendelkező paraszt volt, akiket a kerületi párttitkárok (és az NKVD) vezényeltek hadmunkára, s napi 12 órát dolgoztak heti hét napon át, legalábbis 1942- ben. A munkások között nők és 15-17 éves gyerekek is voltak, akiket mindenhol, ahol mód volt rá, a hadiiparba vezényeltek. Ezek teszik érthetőbbé a most már hivatalosan is beismert adatot, hogy a Szovjetunióban a Nagy Honvédő Háború alatt miért pusztult el 18 millió polgári lakos.

IL-2M gépek földi célpontokra tüzelnek a gépágyúikból

Végezetül 1941- ben a GAZ-18 üzem 1510 db, a GAZ-1 5 db IL-2- est épitett. Az évi 1542 db- os termelésből az év végére nem sok maradt, a németek több mint 600 db- ot kilőttek, a szovjet pilóták 500 db- ot összetörtek. Az 1942- es évet a Vörös Hadsereg 400 db IL-2- essel kezdte el.

Még 1942 januárjában a Kremlben Sztálin utasitást adott Iljusinnak új Strumovikok tervezésére, nem kevesebb, mint 4 különféle változatban. Már ekkor elhatározták a kétüléses IL-2/3M gépek bevezetését, de Sztálin annyira féltette a gyártási teljesitményt, hogy csak csekély változtatásokat engedett meg.

Az első kétüléses IL-2M gépek cska 1942 őszén jelentek meg. Ezeket az év végén, Sztálingrádnál vetették be. 1942- ben a gyártás megfelelő szinten folytatódott, a GAZ-1 12991 db, a GAZ-18 pedig 3942 db gépet készitett el Kujbisevben. Ezenkivül 1942 márciusában egy új gyárat rendeztek be kitelepitett GAZ-1 helyén, a Moszkva melleti Hodinkában, amely már 1942 során 1053 db IL-2- est gyártott le. Ez volt a később hiressé vált GAZ-30, sok jó tipus, többek között a MiG-29 gyártója is. A jaroszlavi GAZ-381 üzem 243 darab IL-2 után befejezte a tipus épitését, és a Lavocskin-vadászgépek (LaGG-3, La-5) gyártására állt rá.
1944 elején Sztálin nem engedélyezte az új, sokal nagyobb teljesitményű Sturmovik, sz IL-10 gyártásának beinditását, csak az év végén. Igy a gyártás mennyiségileg magas szinten maradt, bár kissé csökkent az 1943- as évhez képest. A GAZ-1 3719 db, a GAZ-18 4014 db, a GAZ-30 pedig 3388 db gépet gyártott, összesen 11 110 készült el. A veszteségek nagyobbak lettek, a német erők lelövései 4100 darabot, a szovjet légierő baleseti veszteségei 4800 darabot tettek ki. A gépek száma az év folyamán 2200- al emelkedett. 1944 október 1 -én hivatalos adatok szerint a szovjet légierőnek 4785 IL-2 gépe volt a fronton, a többi a hátországban. A gyakorlatban mind több gép volt javitáson, de ezzel együtt a szovjet légierőnek 1945 elején 9900 db IL-2 gépe volt, a gyakorlógépeket is beleszámitva.

Ezzel indult meg a Németország elleni végső támadássorozat. Egyedül a berlini légicsatában 7500 gépet vetettek be, 3 légi hadsereg keretében, ezen gépek 1/3- a nem tért vissza. Ekkor a Sturmovik-ezredek 3 századból, 32 gépből álltak, s voltak 100 gépes hadosztályok, valamint 300 gépes hadtestek is. Ezzel szemben a Luftwaffe egyre kevésbé tudott fellépni a szovjet légierő ellen a súlyos üzemanyaghiány miatt, s a háború utólsó 5 hónapjában az angol -amerikai bombázások súlyosan rongálták a repülőtereket is.

IL-2M a földön

Ennek ellenére 1945- ben rövid 4 hónap alatt a német vadászgépek és légvédelmi ágyúk 2000 db. IL-2 est semmisitettek meg. Emellett 1700 IL-2 balesetet szenvedett. A háború végéig a Luftwaffe és szövetségesei 12 400 db IL-2 gépet semmisitettek meg, további 11 100 gép baleset áldozata lett, ill. kiképzési célokat szolgált. Ezekkel 8100 fő IL-2 pilóta 57 000 lövész halt meg. A súlyos és könnyebb sebesültek számáról nincs adat.

1945 május 10- én - az európai háború befejeztével - csak a GAZ-1 és GAZ-18 gyárakban állitották le az IL-2 gyártását. Ezek az üzemek az IL-10 gyártására álltak rá, mivel ebből a géptipusból eddig csak kis sorozatok épültek, az IL-2 mellett. Végeredményben, a Szovjetunió 36 163 IL-2 est gyártott a háború alatt.

Felmerül a kérdés: mennyi kárt okoztak az IL-2 gépek a Wehrmachtnak ? Kevesebbet, mint gondolták. Utólagos elemzések szerint a némt élőerő veszteségének 60%- át az olcsó aknavetők okozták, a harckocsik 65%- át a szovjet harckocsik és a tüzérség semmisitette meg, 16%- át pedig különféle aknák. Csak 6%- ot pusztitottak el repülőgépek, ezen belül 4%- ot az IL-2- esek. Sovány eredmény ilyen nagy áldozatért. De tagadhatatlan, hogy az IL-2 különleges gép volt a maga nemében, egyetlen más légierőnek sem volt ilyen gépe. De az IL-2 nélkül a német vereség hasonló arányú maradt volna, viszont ennek a programnak az elfecsérelt forrásai más területen hiányoztak.

Érdekes módon - a szovjet propagandával ellentétben - a németek soh sem értékelték túl nagyra az IL-2 gépet. Eleinte nem is ismerték; amikor 1941 március-áprilisban német szakemberek megtekintettek 2 szovjet repülőgépgyárat és a szovjet légierő kisérleti telepét, csak IL-180, MiG-3 és Pe-2 gépeket ismerték meg. Ezek nem tettek jó benyomást a Luftwaffe szakembereire. AZ IL-2 és a TB-7 rejtve maradt, ezért az IL-2 teljesen hiányzott a Luftwaffe 1941 előtt kiadott repülőgép-ismertető kézikönyvéből.

Csak 1941 októberében jelent meg egy elnagyolt háromnézeti rajz és némi információ a gépről. A németek 1941 novemberében úgy itélték meg a Vörös Légierő helyzetét, hogy "sem a repülőgépek, sem a kiképzés terén nem tudja megközeliteni a Luftwaffe- t." Ez az akkori helyzetben igaz is volt. Csak 1943 őszén itélték annyira veszélyesnek a gépet, hogy stratégia bombázásokat készitsenek elő a gyárak megsemmisitésére, de nem volt elegendő nehézbombázójuk; 1944 nyarán pedig az üzemanyagellátás vált súlyos problémává. A normandia patraszállás és a keleten megindult Bagratyion hadművelet lefoglalta a Luftwaffe minden erejét. Már csak a feltartóztatás maradt, egyre kevesebb üzemanyaggal, géppel, és pilótával.