Angol gyártmányú, alsószárnyú vadász-vadászbombázó-felderítő repülőgép. Az angol légierő első teljesen fémépítésű vadászrepülőgépe. Terveit Reginald J. Mitchell készítette. Törzse háromrészes, személyzete egy fő. A szárny ellipszis alakú, egy főtartós. Futóműve hárompontos, behúzható, farokkerekes. A típusváltozatokat különböző teljesítményű Rolls-Royce Merlin vagy Griffon típusú motorokkal építették.

A Vickers konszern 1928-ban megvásárolta a Supermarine repülőgépgyártó vállalatot. Az 1895-ben született Reginald J. Mitchell, a Supermarine Company főkonstruktőre tervezte az 1931. szeptember 13-án Schneider Kupát elnyert S-6B vízi repülőgépet. A Spitfire, ez a forradalmian új gépkonstrukció ebből a vízirepülőgépből fejlődött ki.

A Légügyi Minisztérium 1930-ban kibocsátott F. 7/30. sz. feladatkiírására Mitchell beterjesztette terveit, amire egy prototípus gyártására szóló engedély volt a válasz. 1933-ban tüdőműtéten esett át, az európai kontinensen töltötte betegszabadságát. Néhány német repülési szakemberrel történt beszélgetés hatására megszilárdult meggyőződése: küszöbön áll a háború. Megszállottjává vált a gondolatnak, hogy az ő vadászgépe befolyásolhatja az esetleges háború kimenetelét.

1933 vége felé (miközben a Hawker Művekben már készült a Hurricane mintadarabja) jóllehet még nem kapott állami megrendelést, Mitchell elkészítette teljesen újszerű gépe terveit, majd elkezdték a repülési kísérleteket, 1935 januárjában a prototípus (Supermarine Type 300) szerelését. Első repülésére 1936 március 5-én került sor. Az év során történtek a kísérleti repülések. A teszteléseket J. „Mutt” Summers és még két berepülőpilóta végezte.

A szárnyakat mindenütt a lehető legvékonyabbra tervezték, aminek az lett az eredménye, hogy noha négy géppuskát szereltek bele, vékonyabb lett mint a Messerschmidtté. Az olyannyira jellemző elliptikus szárnyat egyesek szerint Mitchell a Heinkel He 70-es ihletésére tervezte, amely zseniálisan ötvözte az esztétikumot az aerodinamikai hatékonysággal. Csak jóval később, a szuperszonikus gépek korában bizonyosodott be, mennyire megelőzte saját korát Mitchell szárnykonstrukciója.

A Légügyi Minisztériumnak a Spitfire (Tűzköpő) nevet a Vickers gyár javasolta, amire a már akkor súlyosan beteg Mitchell így nyilatkozott: „Az ember nem is várhatott volna mást tőlük, minthogy ilyen idétlen nevet válasszanak”.

Mitchell-t sűrűn látták öreg Rolls-Royce-ával Eastleigh környékén – kijárt a repülőtérre megnézni: hogyan repül gépe. Nem érhette meg a sorozatgyártást: 1937-ben, negyvenkét évesen halt meg.

Az első gépeket 1938 augusztusában szállították, de csak 1939 elején vették használatba a 19. repülőszázadnál.

A Spitfire első légi győzelme (milyen a sors), 1939. szeptember 6-án két brit Hurricane lelövése a Barking Creek csatában. Első igazi győzelemre 1939. októberében került sor: egy Heinkel He 111-es lelövésével.

A kezdeti kétlapátos, falégcsavaros Merlin II motort később háromlapátos Merlin III-mal cserélték fel. Az Mk I-t 768 kW-os Merlin III motorral és nyolc géppuskával szerelték fel. A két 20 mm-es gépágyúval és négy géppuskával felszerelt Mk IB elkészülte után az előbbit átkeresztelték Mk IA-ra.

A Spitfire Mk 21-es gépnél a négy gépágyú miatt a repülőgép vázát meg kellett erősíteni. Ettől üres súlya jelentősen megnövekedett (3247,7 kg), majd egyharmaddal több volt, mint az Mk I-esé. Erős Griffon 61-es vagy 85-ös motorral szerelték; ötágú Rotol ill. hatágú, ellentétes forgású légcsavarral. 1944-ben kezdődött a sorozatgyártása és összesen 122 darab épült belőle.

További változatok: Mk IIA/B; Seafire L Mk IIC; Mk III (egyetlen egy készült belőle); Seafire Mk III; Mk V; PR Mk III (kettő darab); PR Mk IV; PR Mk V; PR Mk VII; HF Mk VI;Mk VII; PR Mk X; Mk VIII; Mk IX; PR Mk XI; PR Mk XIII; Seafire F Mk XV; Mk XVI; Mk XII; Mk XIV; Seafire F Mk 17; Mk XVIII; PR Mk XIX; Mk 22; Mk 24; Seafire F Mk 45; Seafire F Mk 46; Seafire FR Mk 47 (ez volt az utolsó széria; kimagaslóan jobb volt az előbbieknél; 1950-ben részt vettek a koreai háborúban is; 1954-ig álltak szolgálatban).

1949 márciusában fejeződött be a Spitfire gyártása az FR 47-essel. Összesen 20351 (más források szerint: 22890, 22907) Spitfire-t és 2408 Seafire-t készítettek.